Mikkamakka vezette a négyszögletű kerek erdő színes csapatát. Nagy Zoárdot, Ló Szerafint, Mamintit, Dömdödömöt, Vacskamatit és a többieket.  És közben járta a városokat, falvakat és ha valahol szomorú, tehetetlen, magányos, vagy félő emberrel találkozott, azt megvígasztalta és meghívta őt a négyszögletű kerek erdőbe.

Teltek az évek, a négyszögletű kerek erdő vidám színes csapata nőtt és csökkent majd megint nőtt és megint csökkent, ahogy az emberek jöttek, mentek. Mindenki addig volt tagja a csapatnak amíg akart. 

Aztán eljött 2020. És a szomorú, tehetetlen, magányos, félő emberek egyszerre olyan sokan lettek hogy mindenki csak kapkodta a fejét, még Mikkamakka is. Hej, gondolkozott Mikkamakka hogy mit lehetne tenni, törte az agyát reggeltől estig.

Aztán egyszer összetalálkoztunk. Én elmeséltem neki hogy szomorú vagyok és aggódom, mert látom hogy a világban körülöttem egyre több a szomorúság, a tehetetlenség, a magány és a félelem. És Mikkamakka mondta hogy ő is pont így érez. És gondolkodtunk ketten hogy mit lehetne tenni.

Hozzunk létre egy műhelyt! – kiáltott fel Mikkamakka egyszercsak. – Hozzunk létre egy műhelyt ahol összegyűlünk és törjük a fejünket közösen. Hívd meg  barátaidat is. Ha összedeadjuk a sütnivalónkat, biztos kifundálunk valamit!

[English]
I am writing a blog about extreme social inequality. I am trying to understand it. And if I can, fix it. Am I too ambitious? Yes. But I want to do it anyway.